Blog

Végre elvitték az ablakaink elől az állványzatot, azaz szépen be van csomagolva a házunk. (Legalábbis a mi oldalunk.) Még ennek kapcsán szóltam az ablakos mesternek, hogy nem záródik az egyik ablak rendesen — feljött és miközben telefonon tárgyalt, fél kézzel megszerelte szerszám nélkül. Ennél már csak az jobb, amikor puszta jelenlétemtől megjavulnak s számítógépek. Az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy ilyenkor csak szeretnének újra látni, és azért produkálnak mindenféle hibákat, mert tudják, hogy akkor meglátogatom őket.

Nővérem sütött krumplit, én meg szedem ki a tepsiből, mikor kis folton barna matériát fedeztem fel rajta. Mondom magamnak: „mi ez a barna izé … ami most ráragadt az ujjamra … és ha jobban meggondolom égeti is az ujjamat” — és jobb híján gyorsan lenyaltam. Csoki volt (tortabevonó). A csokis sültkrumpli nem finom.

Meg belegondoltam, hogy az IKEA boltokban csupa svéd könyv van a polcokon, gondolom a világon mindenütt; szóval valószínűleg egyes svéd írók abból élnek, hogy az IKEA kilóra megveszi a könyvüket.

Elolvastam a Zabhegyezőt, ezzel végérvényesen művelt embernek tekintem magam. Nem valami nagy szám, de híres és szépirodalomnak számít. Dadának üzenem, hogy elolvastam a Stalkert is: mármint a film alapjául szolgáló kisregényt és az első forgatókönyv tervet.

Egy ideje azt tapasztaltam, hogy nehezebb tekerni a bringámat. Meg is vizsgáltam, de semmi problémát nem találtam. Ma vettem észre, hogy mindkét lábammal egyszerre taposom a pedálokat, valószínűleg ez okozta a problémát.

Még középiskolában egy haverommal kiszámoltuk, hogy hány tie-fighter férne el egy halálcsillagban, és magunk is megrémültünk az eredménytől. (Az már másik kérdés, hogy miféle fellengzős név ez a halálcsillag: sokkal inkább a halálműhold, de legfeljebb a halálbolygó nevet érdemelné meg.)

Most újra kiszámoltam, abból kiindulva, hogy a rendelkezésemre álló adatok alapján az első halálcsillag sugara 60 km, a tie-fighter valamelyik mérete pedig 6,3 méter (ehelyett persze azzal számoltam, hogy biztos befér egy 10x10x10 méteres kockába.)

Ezek alapján a halálcsillag térfogata 4/3*Pi*60^3 , azaz majdnem egymillió köbkilométer. Tehát — miután kizavarjuk a halálcsillagból a rohamosztagosokat, meg kiszedünk minden, tie-fighter tárolás szempontjából felesleges alkatrészt — akkor nagyjából egytrillió vadászgépet szuszakolhatunk bele.

Viszonyításképpen kiszámoltuk, hogy mi a helyzet, ha a (6370 km sugarú) Föld felszínét szeretnénk egyenletesen befedni tie-fighterekkel. A következőt kapjuk: 4*Pi*6370 ~ ötszázmillió köbkilométer, ami öttrillió gép elhelyezésére ad lehetőséget.

Konklúzió? Úgy emlékeztem, hogy a Földön szétkent tie-fightereket annak idején bele tudtuk helyezni a halálcsillagba, de láthatóan nem, szóval nincs konklúzió. Mindenesetre, ha a lázadók nem robbantották volna fel idő előtt a második halálcsillagot, akkor abba (tekintve, hogy 80 km a sugara) már vidáman beférne kéttrillió vadász, ami nem is olyan rossz, tekintve, hogy a Földön 3,5 trillió tie-fighter úgyis az óceánok mélyére került, úgyhogy csak 1,5 trillióhoz férünk hozzá.

Mindenesetre itt a legújabb képem szörnnyel és giccses kislánnyal:

Erdélyben voltam osztálykiránduláson hat napig. Olyan szép, mint amilyennek mondják, bár a völgyekben / utak mellet sok helyen szemétszőnyeg csúfoskodik. Nincs olyan, hogy síkság, ameddig a szem ellát, inkább a kompromisszummentes hegyoldalak a jellemzőek, lihegtünk is sokat.

A települések nagyjából olyanok, mint csonka Magyarországon, csak több a Dacia, a lakótelepek formavilága gazdagabb, és persze több a román felirat és zászló. Meg ahol legalább tíz román lakik, ott már épül az ortodox templom.

És valóban mindenhol pálinkával kínálják az embert.

Történt egyszer, hogy betérvén az Impulzus nevű egyetemi újság szerkesztőségébe, egy sor papírgőzöst találtam, csökkenő sorba állítva: ám a legkisebb is legalább három centis volt, ami nyugtalanítóan hatott akkor rám – éreztem, hogy ez valahogy befejezetlen. Egyúttal Galaxy nevű házi pszichopatánk is érezte a helyzet tökéletlenségét, úgyhogy elkezdtünk mi is hajtogatni. Végülis valahol egy és két milliméter közt láttuk be, hogy lehetőségeink nekünk is végesek. Galaxy fél milliméterrel megelőzött, mert az én legkisebb hajóm szemre nem különbözött egy szokványos, jóllehet egészen apró papírgalacsintól. Akkor skicc pauszot használtunk, tűvel és hegyes csipesszel hajtogatva.

Persze egy ilyen műtárgyat hosszú távon nem lehet megőrizni, mert előbb-utóbb valaki levegőt vesz. De a valaha volt hajóink emlékére készítettem ezt, de most lusta voltam, és normál fénymásolópapírt használtam, és a puszta kezeimet.