Hova tegyük űrvadászainkat?

Még középiskolában egy haverommal kiszámoltuk, hogy hány tie-fighter férne el egy halálcsillagban, és magunk is megrémültünk az eredménytől. (Az már másik kérdés, hogy miféle fellengzős név ez a halálcsillag: sokkal inkább a halálműhold, de legfeljebb a halálbolygó nevet érdemelné meg.)

Most újra kiszámoltam, abból kiindulva, hogy a rendelkezésemre álló adatok alapján az első halálcsillag sugara 60 km, a tie-fighter valamelyik mérete pedig 6,3 méter (ehelyett persze azzal számoltam, hogy biztos befér egy 10x10x10 méteres kockába.)

Ezek alapján a halálcsillag térfogata 4/3*Pi*60^3 , azaz majdnem egymillió köbkilométer. Tehát — miután kizavarjuk a halálcsillagból a rohamosztagosokat, meg kiszedünk minden, tie-fighter tárolás szempontjából felesleges alkatrészt — akkor nagyjából egytrillió vadászgépet szuszakolhatunk bele.

Viszonyításképpen kiszámoltuk, hogy mi a helyzet, ha a (6370 km sugarú) Föld felszínét szeretnénk egyenletesen befedni tie-fighterekkel. A következőt kapjuk: 4*Pi*6370 ~ ötszázmillió köbkilométer, ami öttrillió gép elhelyezésére ad lehetőséget.

Konklúzió? Úgy emlékeztem, hogy a Földön szétkent tie-fightereket annak idején bele tudtuk helyezni a halálcsillagba, de láthatóan nem, szóval nincs konklúzió. Mindenesetre, ha a lázadók nem robbantották volna fel idő előtt a második halálcsillagot, akkor abba (tekintve, hogy 80 km a sugara) már vidáman beférne kéttrillió vadász, ami nem is olyan rossz, tekintve, hogy a Földön 3,5 trillió tie-fighter úgyis az óceánok mélyére került, úgyhogy csak 1,5 trillióhoz férünk hozzá.

Mindenesetre itt a legújabb képem szörnnyel és giccses kislánnyal:

monsta_n_girl

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük