Blog

Idén szeretnék minden héten egy rajzot feltölteni az OpenClipart adatbázisba. Ezek az én képeim.
Adhattok ötletet.

Az imént olvastam egy cikket, melyben megemlítenek egy atomórát, ami 3,7 milliárd évenként csak egy másodpercet téved. Természetesen felmerül a kérdés, hogy ezt honnét tudják. Definíció (pontosabban az egyik definíció szerint) „A másodperc az alapállapotú cézium-133 atom két hiperfinom energiaszintje közötti átmenetnek megfelelő sugárzás 9 192 631 770 periódusának időtartama.” Ezt a wikipédiából másoltam ide, de megnéztem a http://www.bipm.org/en/si/base_units/ oldalon is, és védhetőnek tűnik a fordítás, tekintve, hogy számomra a lényeg, hogy a másodperc egy bizonyos dolog idejének 9 192 631 770-szerese, és az előzőből is kábé ennyit értek.

Kevéssé tudom elképzelni, hogy ezt valaki tényleg megszámolná, de ha mégis, akkor is biztos téved már egymillió előtt legalább egyszer, szóval csak a műszeres számlálás jöhet szóba. De akkor meg az a kérdés merül fel, hogy a műszer hibázásait ki számolja meg. [Természetesen senki. Valójában általában két egymást követő nap meghallgatják a rádióban a déli pontos időjelzést, és az ehhez képesti eltérést osztják el 86 400-zal, így kapják meg a másodpercenkénti átlagos hibát.]

Bár, tekintve, hogy különböző óráim által mutatott idők közt hét perc különbség mutatkozik, részemről a kérdés szigorúan elvi. (Illetve hadd használjam az „elvi” helyett a „hipotetikus” szót, ezzel is megcsillantva szókincsemet. Valamint itt szeretném felhívni a hülye humorra kevésbé fogékony olvasóim figyelmét, hogy a szögletes zárójelek közti szöveg nem igaz. Legalábbis remélem, hogy nem az.)

Alan Turing javasolta a következő tesztet mesterséges intelligenciák ellenőrzésére:

Legyen egy ember (nevezzük tesztelőnek) egy szobában, előtte monitor és billentyűzet, és ezen keresztül kommunikálhat egy emberrel, vagy egy géppel. A tesztelő nem tudja, hogy éppen ember vagy gép van a másik oldalon, a másik oldalon lévőnek viszont mindenképp az a célja, hogy a tesztelőt meggyőzze, hogy ő ember.

Ha több kísérletet elvégezve a tesztelő ugyanolyan arányban gondolja, hogy ember van a másik oldalon akár a géppel, akár az emberrel kommunikál, akkor a gép intelligensnek nevezhető.
Igazság szerint, hogy egy gép átmenjen a teszten, elég intelligensnek kell ahhoz lennie, hogy az ember intelligenciáján túl annak gyengeségeit is utánozza. Például azon is lebukhat, ha túl gyorsan válaszol, vagy ha túl sokat tud.

Olvasgatva néhány ilyen teszt párbeszédét (http://loebner.net/Prizef/loebner-prize.html) úgy látom, hogy még messze van az a gép, ami átmegy a teszten. Olvastam egyszer egy cikket, hogy egy kiállításon egy robot hogy társalgott a látogatókkal, és mondtam magamban, hogy ez túl okos, itt valami csalás van. Ki is derült, hogy valójában egy ember válaszolt egy másik szobából rádióhullámon.

Ám hogyan tudná a gép bebizonyítani, hogy ő gép? Mármint hogyha például Wintermute (a Neurománc c. könyv mesterséges intelligenciája) felvesz ismerősnek MSN-en, honnét tudom, hogy nem egy ember van ott aki intelligens válaszait ügyesen egészíti ki egy buta, de gyorsan számoló gép segítségével? Mert kérhetjük, hogy bontsa fel 6287532984469583756348-at prímtényezőire, mert azt egy gép biztos gyorsabban számolja ki, ám a gép is csak akkor számolja ki gyorsan, ha már megvan erre a program: ezt a programot viszont egy gépnek is (ha csak olyan okos, mint egy ember) ugyanannyi időbe telik megírnia. D. R. Hofstadter egyenesen azt állítja, hogy egy gép, ami olyan bonyolult gondolkodásra képes, mint egy ember, az valószínűleg hasonló hibákat is véteni fog. Hiszen a gondolkodása annyi szinttel a relatív hibamentes működésre képes hardvere felett van, mint a mi gondolataink a szintén elég kiszámíthatóan működő neuronok felett.

Szóval ha van egy gép, ami el tudja hitetni, hogy ember, viszont nem tudja bebizonyítani, hogy gép. akkor ez a gép aki, vagy ami? Vagy más szavakkal: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (Philip K. Dick)

Végül megjegyezném, hogy sok vallás szerint mi is mesterséges intelligenciával rendelkezünk.

Tegnap este rájöttem, hogy lehet egyszerűen labirintust generálni. (Kattints a képre!)

Csináltam 800×600 cellásat is, de az nagyon nagy.

A forrás itten van.

És akkor egykívánatra egy olyan is, amin nem látszik a megoldás. (Aki tudja, mi az a színpalettás képtárolás, az elő tudja csalni.)

Ez a hét az osztálykirándulások jegyében telt.

Voltam a Mátyás-hegyi-barlangban. (A Pál-völgyi-barlanggal szemben van. Kedves grammar nazi olvasóm kedvéért direkt megnéztem a térképen, hogy ha nem is így kell írni, akkor is legyen hova ujjal mutogatnom.) Előtte azt hittem, hogy kissé klausztrofóbiás élmény lesz, de a profi vezetővel a szűk kúszó-mászó járatokban sem volt semmi kellemetlen érzés. Sőt, nagyon izgalmas volt.

Ma pedig Szentendrén voltunk, egyrészt a marcipán múzeumban. Ha az ember felmegy a lépcsőn, akkor rögtön egy üvegkalitkában forgó, életnagyságú marcipán Diana hercegnővel találja szemben magát. Lássuk be, ez elég ütős kezdés, amit tovább cizellálnak a félméteres tini nindzsa marcipán teknősök.

Valamint a mikrocsodák kiállítást is volt szerencsénk megtekinteni. Ennek a kiállításnak a tárgyai egyetlen gyufás-skatulyában elférnének, és mikroszkóppal kell megnézni. Például egy félbevágott mákszembe helyezett Ausztrália, vagy hajszálra írt üzenet.