Blog

Egy ideje stock fotó oldalakra is töltök fel vektor rajzokat. Ezeken Adobe Illustrator kompatibilis EPS fájlokat várnak, mindenféle bitmap nélkül. Ilyen formátumba az Inkscape sok effektjét nem lehet bitmap-ek nélkül menteni. Feltöltés előtt azért biztonság kedvéért belenéztem az EPS fájlokba: ez egy többé kevésbé ember által olvasható formátum, és könnyen ki lehet szúrni benne a bitmap-eket. Meglepetésemre olyan képet is visszadobtak „No bitmaps allowed” megjegyzéssel, amiben nem láttam semmi ilyesmit.

Kis kutakodás után kiderült, hogy valóban nem volt bitmap a fájlban, de az Illustrator nem képes rendesen megnyitni a normál EPS színátmenetet, csak a saját speciális formátumát, amit persze a többi program nem ért.

Az EPS (Encapsulated PostScript) viszont egy nagyon vicces formátum, mert nem egy egyszerű grafikus leíró, hanem egy komplett programozási nyelv. Így lehetséges olyan programot írni bele, ami észreveszi, ha nem Illustratorral nyitjuk meg a fájlt, és akkor az Illustrator féle színátmeneteket normál PostScript színátmenetekké alakítja. Ezt a kis programot tehát minden EPS képünkbe beírhatjuk, és máris minden program meg tudja nyitni, anélkül, hogy bármit külön telepítenünk kellene.

Ezen felbuzdulva írtam egy Inkscape kiegészítést, ami pont ezt teszi, valamint egy-két egyéb hasznos dolgot, például csoportokat és rétegeket megtartva exportál.

A PostScript egyébként egy nagyon érdekes nyelv, kifejezetten könnyű benne követhetetlen kódot írni.

Felvettem egy rövid videót, szétszedtem képekre, majd vettem mindegyik kép legbaloldalibb oszlopát és azokat egy képpé ragasztottam össze. Aztán ezt eljátszottam a többi oszloppal is. Az így készült képek bal oldalán az eredeti videó eleje, a jobb oldalukon pedig az eredeti videó vége látszik. Gyakorlatilag célfotók egymásutánja lesz az így kapott film és az eredeti.

Vegyük észre, hogy ugyan az eredetin mindkét irányba sétálnak, az időben elforgatotton úgy tűnik, hogy mindig balra néznek. Az elforgatott videón a „bal” oldal valójában az időben korábbit jelenti, tehát a „balra” néző ember azt jelenti, hogy a kamera először az orrukat látta, ami nem meglepő, hiszen előrefelé mentek.

Ernesztó, az entellektüel, a Gellérthegyen ült egy padon, és családregényt olvasott. Mikor egy felhő arrébb vonult az égen, és a nap újra arcára sütött, Ernesztó felnézett, és a semmibe révedt elgondolkozva. Mármint éppen nem gondolkodott, de ha valaki ránézett volna, minden bizonnyal ezt olvasta le volna arcáról.

Nemsokára, már ahogy az ilyen semmibe révedésekkor lenni szokott, újra elkezdett járni az agya, kavarogtak a fejében a regény alakjai, talán egy-két olyan is, aki valójában más könyv szereplője.

És ahogy így elmélkedett a kora nyári napsütésben, valahogy önvizsgálatba kezdtek fordulni gondolatai, és rádöbbent, hogy az egyik unszimpatikus szereplő egyik unszimpatikus szokása, hogy úgy mondjuk, tőle sem áll távol. No persze csak akkor, ha ezeket az eseteket környezetükből kiragadva szemléljük. És igazán kritikusak vagyunk.

„Ej, még ilyet” gondolta Ernesztó, aki egyébként meglehetősen jó véleménnyel volt magáról. ” Ezen változtatni kellene, hisz akárhogy is nézzük, ez a kis szokás bizony a tökéletesség és közém áll. Másrészt viszont ez a szokás az én személyiségem része, hiszen nem is szándékosan csinálom, jön az magától. Ám az is én, Ernesztó vagyok, aki ezen változtatni szeretne. Sőt, ha belegondolunk, mennyivel inkább én vagyok az, hiszen a változtatás vágy tudatos, miközben ki tudja, valójában ki is az a sötétben bujkáló, tudatalattiban lappangó valaki, aki rávesz ezekre a kis unszimpatikus tettekre. Igen, ez így van.” gondolta, és miután ezt ilyen határozottan elintézte, elégedetten folytatta az olvasást.

És ezután, mikor épp elég hamar jutott Ernesztó eszébe ez a kis mozzanat, akkor nem engedett az unszimpatikus késztetésnek, hanem magában örült az erkölcs diadalának.

Eddig az elképzelésnek megfelelően haladok. Íme az első tizenkét feltöltésem. Több, mint hetente egy, mert néhányat régebben készítettem, valamint láthatóan az egyiket két színváltozatban is feltöltöttem. Jól látszik, hogy jobbkezes vagyok, mivel szinte minden figura jobbra néz. Még a punk is eredetileg, őt is csak a végén tükröztem.

Múltkor nem említettem, hogy mi is ez az Open Clip Art Library. Közkincs (Public Domain) képeket gyűjt és rendszerez, amiket bárki szabadon felhasználhat, ha éppen illusztrációra van szüksége, de nem tud, vagy nem akar maga rajzolni.