Havi archívum: szeptember 2007

Ho-Csi-San

Ahogy ígértem, most elmesélem Ho-Csi-San történetét. Tizenegy éves voltam, mikor úgy határoztam, hogy exhibicionizmusomat egy akkortájt népszerű “Kaland, Játék, Kockázat” típusú játék megírásával élem ki. Fogtam egy négyzethálós lapot, rajzoltam rá egy 10×10-es labirintust (vagy kisebbet?), bejelöltem néhány ellenséget, csapdát meg egyebet. Aztán rajzoltam egy másikat, mert az első nem tetszett (talán nem jutott már […]

Drótember és papírgolyó

Múltkorjában álmodtam valami hasonlót, mint ezen a képen: Egy ilyen drótember elment kiszabadítani a papírgolyót, menekülés közben kihasználva, hogy ha kihajtogatja magát, akkor magasabbra is felér. Ami érdekes volt, hogy az álom láthatóan stop-motion animációs technikával készült.

Tartózkodó

Az egyetemen van egy helyiség, amire az van kiírva, hogy “tartózkodó”.  Ez felkeltette az érdeklődésemet, hiszen elég különös helyiség, aminek legfőbb jellegzetessége, hogy ott tartózkodni lehet, hiszen tartózkodni szinte minden helyiségben lehet. Egy lusta ember valószínűleg nem veszi a fáradságot, hogy elmenjen addig a szobáig, hogy épp ott tartózkodjon; egy hiperaktív embert pedig minden bizonnyal […]

Aranyköpés

Miközben Ho-Csi-San barlangját kerestem (róla majd még írok) kezembe akadt a beszol.txt. Az 1997/98-as tanévben a BME-n a füzetlapok aljára írtam, ha valami mosolyra fakasztott, ezeket gépeltem később ebbe a fájlba, (valamilyen okból kifolyólag ékezet nélkül) arra gondolva, hogy majd egy Utolsó Villamosba (ez a villanykari ballagó kiadvány) jó lesz. Ám Utolsó Villamos akkor évekig […]

Lám, a technika

Nézem édesapám fényképezőgépén a képeket, és amikor földön lévő táblákat fényképezett, a gép úgy érezte, hogy függőlegesen állt, ezért a képek 90 fokkal elforgatva jelentek meg. Ezért elforgattam a gépet, hogy rendesen lássam, de ezt is érzékelte, és tovább forgatta a képet, abban a hiszemben, hogy segít nekem:) Délután meg cseng a telefon, és így […]